2016. június 13., hétfő

Chai Latte szappan

foto: http://thecleandiary.com/chai-latte/
A Caffe Latte után a másik, amit el szerettem volna készíteni, az a nagy kedvenc, a Chai Latte szappanba öntése. Ennek alapját az indiai Assam fekete tea adja, amelyhez változó arányban tejet kevernek (kb. 4 dl teához 2 dl tej, de az arányok családonként változnak). A fűszerek miatt ez eltér az angol tejes teától, de a PickWick-en szocializálódott magyar népség java részénél már az angol lötty is kiveri a biztosítékot, szóval akinek a tej nem fér össze a teával, az itt akár abba is hagyhatja az olvasást.
A Chai esetében a tealevelelket több fűszer (fahéj, csillagánizs, szegfűbors, szegfűszeg, feketebors, gyömbér, kardamom, édeskömény) hozzáadásával vízben főzik, majd felöntik tejjel, édesítik és tovább forralják. 
Hiánygazdálkodás esetén, pl. egy átlag magyar kávézóban előfordul, hogy felteszik ugyan az itallapra, de mikor találomra rákérdezek, hogyan készül, gyakran kiderül, hogy egyrészt a baristának fogalma sincs a történetről, másrészt a szálas tea helyett "masala chai" filteres teát kap a kedves fogyaztó felgőzölve, cukorsziruppal nyakon öntve. Rosszabb esetben sima fekete teát tejjel, és ízesített cukorsziruppal, meg némi fahéjjal.

Nálunk, otthon ez nagyon kedvelt ital, bár mindig van egy kis ünnepi jellege is, mert nem érdemes összecsapni, és nyugalom kell hozzá, annak ellenére, hogy nagyon egyszerű elkészíteni. 
A fekete tea élénkítés terén durvább hatást is előidézhet, mint egy erős kávé, így késő délután már nem érdemes erőltetni, csak ha sokáig fenn szeretnénk maradni. Ha mégis este szeretnénk inni, illetve ha a gyerekek is követelőznek, tea nélkül is elkészíthető egy light verzió, kizárólag tejjel és a fenti fűszerekkel.   
Melegen, és hűtve is nagyon finom. Nyáron jéggel elég hatásos vendégváró-terasz-drink. Habosan az igazi. 

A Chai szappan meleg eljárással készült a Crock-Pot-ban, illatát alapvetően a fahéj és az ánizs ölelkezése adja, nagyon kellemes betakarózni vele, más nem is kell. Az Assam teát előre kimértem és lefagyasztottam, a lúg hozzásadásával nem hevült fel túlzottan, kényelmesen lehetett vele dolgozni. 
A fűszerek közé a klasszikusok mellett narancsborsot is csempésztem, amit még Berlinben vettünk a török piacon.  Az egészet mozsárban áttörtem, majd illóolajokkal, ánizs macerátummal, illetve kecsketejjel kevertem el, és a formába kanalazás előtt adtam a lehűlő masszához.

Csodaszép massza született
Chai Latte szappan - rusztikus, amennyire lehet.
Nagyon karakteres, masszív szappanok születtek, az illatuk tiszta, egyenes, és használat után is jól érezhető, annak ellenére, hogy csak 10 ml ánizst és pár csepp fahéjat használtam. A felhasznált alapanyagok kellemesen unalmas, drapp színt kölcsönöznek a masszának. 

Vigyázat! Aki anno holmi last-minute buszos görög nyaralások alkalmával túltekerte az Ouzo-t, annak enyhén felfordulhat a gyomra ettől a szappantól az ánizs miatt.




2 megjegyzés:

  1. A Chai latte-ból mindenképp hagyjál nekem minimum 4 db szappant lécci!!!!! kösziii :)

    VálaszTörlés