2016. május 10., kedd

Crock Pot a házban

Igen, egy ideje kerülgetem a forró kását, azaz a lassúfőző edényeket. Nálunk nem nagyon van ennek kultusza, de az angolszász vidékeken minden konyha alapfelszereltsége. A Crock Pot valójában egy márkanév, de gyűjtőfogalommá vált, és minden lassúfőzőt így neveznek az angolok.  Elvileg ez a cég fedezte fel a spanyol viaszt, és ők készítették az első ilyen elektronikus "lassúfőző" szerkezetet.
Ma reggel kaptam egy hírlevelet, melyben az egyik webáruház termékeit próbálják rám sózni, és automatikusan a konyhai eszközök felé terelődött a figyelmem, hátha. Bingo. Megvan, megtaláltam. 16.900 Ft helyett most 6900.-ért az enyém lehet. Tegyük hozzá, hogy ez egy kis csúsztatás, mert tegnap még 13.900 Ft volt az árukereső szerint. Nem kell a púder. 
Remélem az átverési kísérlet lelepleződése iránt érzett szégyenükben a 60 hónapos garancia esetleges érvényesítésekor eltekintnek majd a ténytől, hogy zsenge brokkoli és egyéb zöldségek párolása helyett  aljas módon lúggal marattam szét kívül-belül. 




A meleg eljárás előnyei:
Stabil, kontrollálható és teljes szappanosodás, a kész szappanban nem marad lúg. (Hideg eljárásnál a véletlen túlhűtés leállíthatja a szappanosodást, így lúg maradhat a szappanban).
Az ápoló anyagokat nem teszi tönkre a lúg, mert mire azok a masszába kerülnek a lúgot már "kifőzzük a szappanból".
Nincs túlmelegedés a formába öntés után, így akkor már nem kell mellette őrt állni.
Hamarabb használható a szappan (de nem azonnal, érdemes pihentetni).

A meleg eljárás hátrányai:
A kecsketej nem adhatja a teljes folyadékfázist, és utólag már nem adható hozzá olyan nagy mennyiségben, mint hideg eljárásnál.
Több időt vesz igénybe az elkészítése (de ha a hidegen öntött szappan hűtögetését is belevesszük, ez nem igaz).
Kevésbé lehet dekorálni.
A magas hőmérséklet veszélyes az ápoló anyagokra (Ez a hideg eljárásnál is ugyanúgy fennáll. Ha a túlmelegedés miatt újra kell önteni a szappant, akkor a sok plusz munka mellett bukjuk az illóolajokat és a többi drága anyagot). 

Ahogy korábban írtam, sima fazékban már kipróbáltam a hot process-t, és úgy is nagyon jó, stabil szappan született, de órákig kellett mellette ácsorogni. Akárhogy is van, mivel az öntőformám nem fér be a hűtőbe, így nem tudom hűteni a kész szappant, nyáron mindenképp a crock pot-ra szavazok, mert ez utóbbi a formába kiöntve már nem fog túlhevülni. Télen könnyebb dolgunk van.  

Keresem a választ arra a kérdésre, hogy pontosan hány fokos szappan-masszához adható hozzá a kecsketej úgy, hogy a benne lévő anyagok ne károsodjanak. Van aki 50 fokra esküszik, de találtam 70 fok körüli ajánlást is (amerikai oldalon). Ez utóbbi nagyon magasnak tűnik. 
Elképzelhető, hogy a szappanfőzés végén, az anyag hűlésekor még hozzáadható úgy néhány dl tej, hogy a massza még be tudja fogadni, de nem égeti szét, és formába öntés után az így hozzáadott felesleges folyadék egy - két hét alatt elpárolog. 
Ezt csak gyakorlatban lehet igazolni, de az biztos, hogy receptenként változni fog az eredmény.   

  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése