2016. május 19., csütörtök

Hot Process szappan készítése Crock Pot-ban - technikai szőrszálhasogatás

Nem bírtam magammal, és nekiestem a kis piros barátomnak, teletömtem olajjal, zsírral, lúggal, folyadékkal, és eltekertem a rajta lévő kis gombot "low" állásba. 
A nagykönyv szerint követték egymást a fázisok, erről nem írnék, tele van vele a világháló, ugyanakkor van egy két apróság, amin továbbra is rágódom. Az ördög meg a részletek ugyebár.

Tapasztalatok:

1. Mennyiség: Papír szerint a Crock Pot 3500 g űrtartalmú, de ez elég optimista állítás, szappanos szemmel túlzásnak is mondható. 1500 g zsiradékot raktam bele, 38% folyadékaránnyal, így összesen 2282 g lett a massza. A kevergetés, meg a HP (hot process - meleg eljárás) esetén tapasztalható térfogatváltozás miatt azt kell mondanom, hogy ekkora edénybe ennél többet nem érdemes beletuszkolni. Közben azért azt is látom, hogy sokan egy kg-os masszákkal pancsolnak, de szerintem az bőven nem éri meg, mert kis mennyiségű szappannál is ugyanannyit kell mosogatni, és arányaiban több mehet kárba. 

2. Superfat: A CP (Cold Process - hideg eljárás) során mindig előre elkészítem a superfat anyagot egy külön üvegben, tehát ott együtt van a macerátum, az illóolaj és a növények, agyagok, miegymás. 
HP esetén ez nem így működik, mivel amennyiben egyenletesebb színt szeretnénk, a főzés előtt kell színezni (trace fázis végén), és csak kb. 2 órával később, közvetlenül formába öntés előtt jöhet az illat. 
Az első "crock" szappan színezéséhez holt tengeri iszapot használtam, amit fenyőgyantával és olajjal kevertem el. Ezeket az elején adtam hozzá. 
A legvégén hozzáadott illóolajos-zablisztes keverékbe is raktam egy kis agyagot. Ezt szándékosan nem kevertem el tökéletesen a forró szappan-masszában, hogy kissé színátmenetes legyen. A művelet sikerült ugyan, de egy dologra nem gondoltam. Ez utóbbi, illatos massza túl sűrű volt, és így vannak a kész szappanban kis foltokban agyagos pontok, amik már nem fognak elszappanosodni, hisz már nincs szabad lúg a szappanban. Ezek a pontok gyakorlatilag változatlanul puhák, az agyagos illat-massza maradékai. Ez csak optikai csalódás.

3. Hőmérséklet: Az edény "Low" - állásban is elég jól melegedett, a zsírokat és a folyadékot 42 fokosan egyesítettem, és sokáig turmixoltam.  A massza hőmérséklete a folyamat végére, (amikor többször intenzíven emelkedik) 90 fok fölé emelkedett. Kevergettem ugyan, de a hőmérsékletet nem méregettem közben, csak a végén.  Nem gondoltam, hogy ennyire fel tud hevülni az alacsonyabb "Low" állásban. Mivel a massza már elég jól nézett ki, kikapcsoltam a szerkezetet, kivettem az edényt, és kevergetve visszahűtöttem 70 Celsius-ig. Itt beletettem az illóolajos masszát. Az illat szépen megmaradt, meg merem kockáztatni, hogy erősebb, mint azonos méretű CP massza esetén lenne.
Azért nem vártam tovább, mert a massza a CP-hez képes sokkal gyorsabban szilárdult, és nem akartam, hogy beleszilárduljon a keverőtálba.
Ez részben a fenyőgyantának is köszönhető, mert az alapban szilárdítja a masszát.  Emiatt meleg eljárásnál jobb nem használni. Nélküle talán tovább lehetne hűteni a masszát formába öntés előtt, anélkül hogy túlságosan megszilárdulna, és akkor később adhatjuk hozzá az illatot is - több marad meg belőle.
Update: A Low állásban nem elég intenzív a folyamat, és utólag látom, hogy inkább a High fokozatot érdemes alkalmazni elejétől a végéig, mert akkor egyrészt gyorsabb, másrészt teljesebb a gélesedés és papírforma szerint követik egymást a fázisok (egyesítés-pudding-gélesedés-fázisszétesés-keverés-puffadás/emelkedés). Ha nem gőzölög, 75 fok Celsius körül már bele lehet tenni az illóolajakat, az illat megmarad. 85-90 fok között beletéve az illat nagy része elvész.
Ha teszünk bele fagyott kecsketejet is, figyelni kell rá, hogy nagyot hűt a masszán, és hirtelen összerántja. Ennek ellenére úgy vagyok vele, hogy jobb a meleg eljárás, mert ennél csak a viszonylag magas hőmérséklettel kell szembenéznie a tejnek, miközben hideg eljárásnál akár az egész folyadékot kecsketej adja, de azt lúggal keverjük, és egyesítés után a gélesedés során ugyanúgy felforrósodik a massza.    

Tehát:
A következő HP szappant úgy fogom elkészíteni, hogy az elején csak az alap összetevők mennek bele (zsírok, olajok, víz, lúg), megfőzöm a szappant, de nem engedem túlhevülni, és a formába öntés előtt egy híg, olajos - zablisztes - kecsketejes - illatos - színes masszát öntök hozzá, amivel átkeverem az egészet, ha lehet 70 Celsius alatti hőmérsékleten (nem lehet).
Így az alacsonyabb hőmérsékleten több hatóanyag éli túl, a híg folyadék pedig a gyors szilárdulás ellen dolgozik majd. Így biztos hogy nem lehet majd azonnal használni, de a legjobb eséllyel benne marad minden hatóanyag, amit már a lúg sem tud bántani és ez a fontos.
Update: 1500 g zsírból készült szappanhoz utólag kb. 2 dl (soha nem mérem ki pontosan) kecsketejes olajos illatmasszát hozzáadva, a 3 hetes szappan is elég puha, tehát a fenti modell szerinti HP érési idő szempontjából semmiképp sem tekinthető instantnak a CP-hez képest, ugyanúgy várni kell vele. Másrészt az érés előrehaladtával - az összetevők függvényében - ugyanúgy megkeményedik és tartós lesz. Az újabb szappanoknál már legfeljebb 1 dl superfat kerül, így nem lesz túl olajos vagy sokáig puha.
Update2: Míg a celofánban ugyan higiénikusan tárolható a szappan, továbbra sem szereti a bezártságot, és ha becsomagoljuk, miközben túl nagy a nedvességtartalma, illetve kánikulában nem tudjuk elég hűvös helyen tárolni, problémákat okozhat. Befülledhet, és "reakcióba léphet"  pl. a rákötözött rafiával is. Így a meleg eljárással készült szappanokat is tényleg több hétig érdemes szárítani csomagolás előtt - az összetétel függvényében.
Jobb megoldás celofán helyett vastagabb barna csomagolópapírt használni, ha már elég száraz a szappan, nem üt át, nem lesz olajos. Hátránya, hogy így nem látszik a szappan színe / mintája.
A csomagolás nálam azért fontos kérdés, mert sokszor csak egy pár darabot viszek el magammal táskában, pl. ajándékba, ami jó, ha dekoratív, de nem nyomódik meg, és nem ken össze semmit a táskában olajjal, virágporral. 
Ergo: csak az utolsó pillanatban érdemes becsomagolni bármibe. Addig karton doboz, árnyék, chill out. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése